Fő tartalom átugrása

Tevékenységeim

Az utazó

15 évnyi itthoni idegenvezetés és anyukaság után – immár két kiskamasszal – 2023-ban úgy döntöttünk közösen a családommal, hogy ismét útra kelhetek. Nem is találhattam volna jobb céget, mint a Tauck amerikai hajóstársaságot, aki 2025-ben ünnepelte alapításának 100 évfordulóját. Kb. másfél évtizedet dolgoztam nekik Budapesten helyi idegenvezetőként, és ezt követően lehetőségem nyílt bekerülni a túramenedzser-csapatukba, hogy utasaikat végigkísérjem ezeken a folyami hajóutakon.

Fantasztikus helyekre jutottam el, nagyszerű embereket ismertem meg – utasokat és kollégákat egyaránt -, ismét kitágult a világom és évente néhány túra erejéig a Dunát és Európa nagyobb vizeit járom. Hálás vagyok az életemért, a családomért, a munkámért.

Ludvik-Tittel Kinga

+ 36 20 325 5776

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.